+
Termékcsoportok
Menü

Micsoda hullámok a barlangban! Már megint mázlink van – Napló Izraelből V.

Tamás Tibor2020-07-31Útleírás,naplóIzrael,útleírás,napló,külföld,utazás

4. nap – Utazás északra

Kicsit szoros a reggel, 7-kor fel kell magunkat csörgetni, mert fél tízkor várnak ránk barátaink.

Ahogy reggel mozgolódunk, lassanként megismerkedem a szomszédokkal. A cicasereget már láttam, ők folyamatosan jelen vannak. Egy alkalommal az öreg kutyus is átlátogatott. A legfőbb tudománya, hogy keservesen sír, amikor simogatjuk. Ez ugyebár egyfelől megható, másfelől ellenállhatatlanul vicces.    Apránként az állatsereglet gazdái is előkerülnek. Mindenki azonnal azt kérdezi, hogy tetszik Izrael. Nagyon büszke mindenki a hazájára. Én meg lelkesen és őszintén dicsérem :)

A péntek esti útvonalon trappolunk az Ayalonon át a követség felé. A felüljárón kitárulnak a Diamond Center felhőkarcolói és Tel-Aviv távolabbi részeinek látképe. Lenézhetünk a Savidor Merkaz állomásra is, ahol éppen villamosítják a vasútvonalat. Akkor lehet majd közvetlen vonat is Jeruzsálembe.

Hatalmas lakótornyok mellett megyünk el, ezek sem egyszerű békásmegyeri panelek, mindegyiknek van valami építészeti trükkje. A legjobban egy-két dzsengaház ragad meg.

Dzsengaházak
Dzsengaházak

Felmerült, hogy ma biciklizzünk, de saját közlekedési képességeim ismeretében, Izrael biztonsága érdekében én ezt nem tanácsolnám. Most arról is beszélgetünk, hogy a napi biciklizések közben itt hozzá kell szokni olyasmikhez, hogy egyik napról a másikra szó nélkül lezárnak egy járdarészt, anélkül, hogy bármilyen alternatívát kínálnának. Azt én is tapasztalom, hogy az egyszerű gyalogos közlekedést is szokni kell. Furcsák a lámpaváltások, gyorsan rákaptam, hogy pirosnál is átmenjünk, ha úgy látjuk, lehet menni. Ha ettől ódzkodik valaki, az utca egyik oldalán fog fehérleni a csontváza, mint a sivatagi filmekben. 

Beszélgetünk Jeruzsálem és Tel-Aviv különbségeiről. Itt több tere van a racionális városrendezésnek, a szó szoros értelmében nagyobb a tér, több a levegő. Jeruzsálemben is megalakított egy korábbi városvezetés egy értelmes változásokat tervező és javasló Policy Centert, voltak is jó módosítások, de az egy több ezer éves hely, ősi adottságokkal, akut feszültségekkel, mindenhez nagyon sok idő és végtelen türelem kell.

Tök jó a szombat reggeli ünnepnapon gyalogolni a néptelen Tel-Avivban. Ma már ragyogó napsütésben kirándulunk északra.

Kb. 120-150 kilométeres út következik az autópályán a libanoni határig. Élvezet figyelni azt, ahogy sofőrünk vezet. Itt tökéletes fékkel rendelkező, erős, jól gyorsuló autókra van szükség. És remek reflexekre, jó idegekre. A duda sem árt. Folyamatosan figyelni és korrigálni kell az őrült sávváltók miatt. Különös, hogy ki mindenki jut jogosítványhoz.

Észak felé egyre szebbé, hegyesebbé válik a táj, a városok gyakran felkúsznak a hegyoldalakon. Egészen megrendít, amikor meglátok egy útjelző táblát egy kihajtónál: Mt. Carmel. Úristen, hát ott járunk, amiről eddig csak a Bibliában olvashattam. Eszembe jut Radnóti, a Nyolcadik ekloga, az Elkós városából való Náhum próféta jövendölése: „Mert megmondta az Úr, hogy a bő folyamok kiapadnak, hogy megroggyan a Kármel, a Básán és a Libánon dísze lehervad, a hegy megrendül, a tűz elemészt majd mindent. S úgy is lőn.”... 

Aztán bejárjuk a hegy és a tenger csodás találkozását Rosh HaNikránál. Már megint mázlink van. A nap ma már hétágra süt, de a tegnapi vihar után még erősen hullámzik a tenger. Nagy élmény, ahogy a nagyobb hullámok bevágnak a barlangokba. Irtózatos dördülések. A kövön mindenütt látszik is a kitartó munka nyoma. Óriások harcolnak itt évezredeken át.

A tenger és a hegy – Rosh HaNikra
A tenger és a hegy – Rosh HaNikra

Engem itt nagyon megragad a hely közelmúltja is. A Brit Mandátum idején még itt pöfögött az alagútban a bejrúti vasút. Sok fotót lehet látni a kiállítóhelyeken azokból az időkből. Aztán az alagutakat berobbantották, és már csak látványos katonai határkészültség mellett lehet ide látogatni. A közelben jól látható helyen őrködik a Coast Guard hajója, mindenfelé táblák: katonai terület, szigorúan tilos a vízbe menni.

Archív fotó a bejrúti vasútról
Archív fotó a bejrúti vasútról

A határkerítés a hegygerincen húzódik, ahogy felfelé nézegettünk, a hegyoldalban lelkesen felfedeztünk egy nyúlnál nagyobb rágcsálófélét. Elhatároztuk, hogy az egy onyx.

Odamegyünk a libanoni határkerítéshez is.

Aztán vissza a kocsinkhoz. A parkoló az elmúlt órákban megtelt. Kicsit eltévedünk, határozott léptekkel megyünk el a ránk váró autónk mellett, és megszállunk egy hátrébb álló KIA-t. A tulaj elfelejtette bezárni, szóval simán ki is nyithatjuk az ajtóit, de közben kezd leesni, hogy az ajtónyitás pittyegése mintha máshonnan hallatszott volna. Meg elég furcsa is az az autó, például van hátul egy gyerekülés...

Irány Akkó. Már a neve is lenyűgöző. Minimum a keresztesháborúkig repít, de vannak erős sztorik a britek elleni földalatti harc idejéből is. Odafelé a déli napfényben látjuk a dús ligeteket, a gazdag településeket.
Akkóban a tengerparti sétánynál parkolunk (később vettem észre, hogy a hajdani brit Police Headquarter épülete mellett. Ma is így van kitáblázva, egy megjegyzéssel, hogy ez ma már nem működik :) )  

Akkó lélegzetelállító. Színes, keleties, romantikus zugokkal, erkélyes, virágos házacskákkal, sikátorokkal.
Ahogy sétálunk, látjuk, hogy dél felé a tenger tele van: a láthatáron óriási teherhajók horgonyoznak Haifa kikötője előtt.

Akkó, a vár
Akkó, a vár

Akkó, madártávlatból
Akkó, madártávlatból

Teherhajók Haifa előtt
Teherhajók Haifa előtt

Elmegyünk a britek elleni harc egyik legnagyobb győzelmének emléke előtt, csak héber felirat van rajta, Réka mondja, hogy igen, tényleg itt szabadított ki a brit börtönből az Irgun több száz harcost. Sok szar emlékművet ismer a világ, de itt nagyon jól fogalmazza meg a szobor a szabadulást.

Emlékmű Akkóban
Emlékmű Akkóban

(Az Irgun nevét egyébként egy kis pluszmelóval tudtuk előszedni. Rákeresünk a Google-on Deir Jaszin nevére, ott történt a mészárlás, az egyetlen olyan akció zsidó szervezetek részéről, ami kifejezetten civilek ellen irányult - szemben a rengeteg gátlástalan arab „tisztogatással”, de hát azóta is ezt dörgölik az izraeliek orra alá mint ősbűnt. Na így megvan az elkövető Irgun neve.) 

Aztán már bent járunk Akkó óvárosában. Szekerek, szamarak, lovaskocsik, árusok, sikátorok. Akármeddig  mennék előre, amikor Anna és Petra hirtelen átmegy a falon egy lyukon. És ott termünk egy tengerparti vendéglő (pontosabban két vendéglő egyben) teraszán. The Pisan Harbour – ez is középkori hajós kapcsolatra utal. Ott ülünk közvetlenül a víz fölött. A viharos tenger időnként fel is fröcsköl. A felszolgálók itt is arab férfiak (nőket sehol nem látni), a yaffoi halászvendéglőben tapasztaltnál kevésbé szorgosak, hajlamosak ottfelejteni minket, de nem katasztrófa. És megint egy tengeri ebéd pitákkal, kencékkel, salátástálkákkal, sült hallal, kalamárival. 

The Pisan Harbour
The Pisan Harbour

A kávénál az arabokat sikerül rábeszélni, hogy Annának ne a szokásos kardamomos kávéjukat hozzák. Nem szereti. Nekünk kijön az arab style papírpohárban, az övé viszont míves fém-üveg pohárban. Szerintem elkérték a főnök kávéját a furcsa vendég számára. 

A kávénál előkerül a sesbes, Petra már felkészített, hogy Anna szenvedélyes és nagyon jó sesbes játékos. Gyorsan lemészárol, még a házba sem tudom beparkolni a köveimet. ez egy sima hárompontos vereség. A visszavágó fényes siker: már csak egypontos maflást kapok. (0-4)

Közben az arabokban több világ omlik össze: egy pasi egy nővel (!) sesbesezik, és azt el is veszti (!), és aztán a csajok fizetnek(!). Üdv a 21. században.

Aztán séta a történelmi Akkóba: a nyüzsgő kikötőben látjuk a turristacsajokat sikoltoztató, hullámlovagló motorosok horgonyzóhelyét, bennünket is megpróbálnának kivinni egy körre, szerintem szépen sikítoznék én is.

A vár maradványait oroszokkal együtt másszuk meg. Ott állnak a középkori ágyúk a város felé irányozva, csőre töltve chips-es zacsikkal és jégkrémpálcikákkal :)

Csőre töltött ágyú, a város felé fordítva
Csőre töltött ágyú, a város felé fordítva

Lenyűgözőek a várfalak közötti mély udvarokban kialakított sportpályák is. Itt sok arab él, nyoma sincs a szombatnak, pedig hol van még a szombat vége, a mocás. 

A fagyit nem hagyjuk ki, szerintem arab cukrászda lehetett, amit kiválasztottunk.

Ahogy újra az utcákon, majd az utakon autózunk, nem először találkozom azzal a nemzedéki furcsasággal, hogy Petrának és Annának a héber nyelvű környezet otthonos, kapásból olvassák a táblákat, feliratokat, hallgatják a héber híreket, viszont az Izraelben mindenfelé felbukkanó cirill betűk számukra idegenek. Nekem fordítva. Akkóban is látszik, hogy sok orosz betelepülő él itt az arab negyeden kívül. Az üzleteken a tulaj neve található oroszul, vagy egyszerűen annyi, hogy Magazin. Bibi választási plakátjain is az oroszokat buzdítja, hogy vmésztye (együtt). 

Ma még az alkonyatban útbaejtünk egy állomást: Haifát. Keringünk a forgalmas utcákon, közben bekukucs a kikötőbe, a dokkban éppen óriási orosz hajóból rakodnak, állítólag működik itt valahol egy magyar nőnek is remek péksége, aztán leparkolunk, és egy kis gyaloglás. Egyszercsak egy meredek, széles utcán állunk, lefelé egyenesen a tengerhez ereszkedik, fent a hegyre kúszik fel, és a Baha'i vallás központjának óriási kertje és temploma zárja. Az utca tele kávézókkal, vendéglőkkel, nyüzsögnek az emberek. Egyből bele kell szeretni Haifába. 

Haifa
Haifa

Beülünk a Garden nevű helyre, a rengeteg virággal, a hangulatos berendezéssel olyan, mint az Ezeregy éjszaka. A többiek már knafeh-elvonástól szenvednek, ezt sürgősen orvosolni kell. Én viszont vízipipát kérek. Semmi apple ízesítés, regular nargila és punktum. Első körben szívás helyett jól megfújom, ezzel tönkreteszem a szenet. Az előzékeny arab személyzet rezzenéstelen arccal segít, pedig biztos érdekes eset. Utána viszont akkora füstöket eregetek minden lehetséges lyukon, mint egy öreg dzsinn. A többiek is kipróbálják, ők is szépen füstölögnek. A mocás is megvan, mi kell még. Kaptunk egy kancsó citromos vizet is, távozáskor azzal el is tudom oltani magam.

Az elégedett szerző, füstfelhőben
Az elégedett szerző, füstfelhőben

Aztán még újabb őrült száguldás Tel-Avivba az autópályán az őrültek között, újabb érdekesség: remek izraeli zenés rádiózás. Nagyrészt ismerik a számokat, de ha nem, akkor az okostelefonnal egy kis shazam, és már le is van töltve az aktuális előadó és nóta. Lassan megszokom, hogy itt mindenre van valami applikáció.

A búcsúzás után haza, és jön még egy kis esti lazulás. A durva, feszült járványhírek mellett sok vicces mémet és műsort találunk, ami oldja a hangulatot.  

Most már intézni kell a beszállókártyát is hétfőre (48 órával az indulás előtt lehet intézni), jeruzsálemi barátunk ígéri, hogy kinyomtatja, csak küldjem át, ha becsekkoltam.

Jó éjszakát!

A weboldal sütiket (cookie) használ az alapvető működés, valamint a jobb felhasználói élmény eléréséhez. Az oldal használatával elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket, valamint az Adatvédelmi tájékoztatót. A süti beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.